8. rész

Meccs

- Beszélnünk kell! – Köszönés helyett rögtön ezzel indítottam, ám velem teljesen egyszerre Ria száját is elhagyták ugyanezek a szavak. – Én szeretném kezdeni – csaptam le az elsőségre. Mivel ez most teljes mértékben az én hibám volt, nekem kell helyrehozni. – Tudom, hogy a kezdetekben enyhén szólva nem volt zökkenőmentes a kapcsolatunk, de meggyőződésem, hogy tegnap előtt megtaláltuk a közös hangot, és nagy hiba lenne, ha hagynánk elúszni. – Kinyitotta a száját, hogy hozzáfűzze a saját gondolatait is, de előbb végig szerettem volna mondani, ezért gyorsan folytattam. – Eléggé kibuktam a reggeli események után, ám ez nem mentség a bunkóságomra. Nem is akarom mentegetni magam, egyszerűen csak bocsánatot szeretnék kérni a viselkedésemért, és örülnék, ha jóba lennénk. – Igazából ennyi volt, amit mindenféleképpen közölni akartam vele, úgyhogy jeleztem neki, hogy ő következik.

- Az enyém is ehhez hasonló lett volna. Egyszerűen nem értem, hogy lyukadhatunk ki mindig a vitákhoz, de én is szeretnék ezen változtatni, szóval javaslom, hogy borítsunk fátylat az eddigiekre és viselkedjünk úgy, mint két értelmes, felnőtt ember.

- Az nehéz lesz – mosolyodtam el. Örültem, hogy ilyen könnyen sikerült tisztáznunk a problémáinkat, ez azt mutatja, hogy fejlődőképesek vagyunk.

Ezek után még elmeséltem neki, hogy Bastival voltam, illetve a tanácsait is megosztottam vele, majd tanulásra hivatkozva elvonultam a szobámba. A tényleges tanulás előtt írtam egy üzenetet Bastiannak, amiben a következő állt: Ria-ügy pipa(Y). Mia

Csak egyszer át szerettem volna olvasni a jegyzeteimet, ugyanis Ria másnap délelőtt, a meccs előtti utolsó edzésen szerette volna kikérdezni tőlem az anyagot.

A Marioval való tanulás miatt magabiztosan vágtam bele a feleletbe, amikor a játékosok szétszóródtak a pályán. Véleményem szerint mindent tudtam, úgyhogy nem tartottam a kérdésektől sem.

- Mit tudsz a krioterápiáról? – Tisztán emlékeztem, hogy ez volt az első kérdés, amit feltettem Marionak, és a válasz is fülemben csengett.

- Ez a kezelés tulajdonképpen jegelést jelent. A gélt nyolc-tíz fokra hűtik le, a gyulladt, meghúzódott izomra teszik, és körülbelül egy óráig hideg is marad – válaszoltam magabiztosan.

- Ebben három hiba is volt – nézett rám furcsán, majd sorolni is kezdte. – Tizenkét fokra hűtik le, nem csak ráteszik, hanem finoman masszírozzák is, illetve maximum félóráig lehet használni, utána újra le kell hűteni. Honnan szedted ezeket a számokat?

- Mario segített, mert volt pár dolog, amit igencsak hiányosan írtam le – vallottam be.

- Ne felejtsem el a legközelebbi sérülésénél megtanítani neki ezt! – nevetett fel, hogy rajtam vagy Marion azt nem tudom, de nem is volt lényeges. Vajon tényleg nem tudta vagy csak engem akart szívatni?

Amikor véget ért az edzés és jöttek le a pályáról elálltam Mario útját. Meg akartam kérdezni a krioterápiás dologról, és egyben Basti tanácsát is megfogadtam.

- Szia! – álltam lábujjhegyre, hogy adjak egy puszit a szájára, és csak ezután kezdtem el faggatni, nem foglalkozva meglepett arckifejezésével. Az új információk megtudása után Riához sétált, és bizonygatni kezdte, hogy neki van igaza, de hamar fel kellett adnia, mert megkérdeztünk egy segédedzőt, aki a lánynak adott igazat.

- Akkor bocsánat, hogy hülyeséget mondtam – intézte hozzám a szavait, majd Riához fordult. – Az én hibám, nem Miáé. Most viszont szaladok, a meccsen találkozunk. – Szavai után nyomott egy puszit az arcomra és elszaladt. Dühösen néztem utána, legszívesebben hisztisen toporogni kezdtem volna. Mi ez az arcra puszi, mikor az előbb én a szájára adtam?

- Hé – érintette meg a vállam Ria. – Adj neki egy kis időt!

- Adtam. Ennyi járt. Most már ne is akarjon semmit – mondtam indulatosan, de Ria már nem igazán foglalkozott ezzel. Valószínűleg tudta, hogy csak mérgembe mondom, különben ugyanúgy várok rá.

Hazafelé Ria összességében megdicsért, azt mondta, ha osztályoznia kéne, ötöst adna, úgyhogy büszke voltam magamra. Az alakulóban lévő kapcsolatainkat inkább mellőztük a beszélgetési témák közül, mert mindkettőnknek elege volt a kétértelmű viselkedésekből, helyette a meccsről esett szó. Nagyon izgatott voltam, ezért ömlött belőlem a szó, Ria pedig csak bólogatott, mert szóhoz nem igazán jutott. Ha felvételen néztem volna a mai napot, akkor rögtön három órához tekertem volna, de mivel ez a lehetőség nem volt adott, kénytelen voltam türelmesen kivárni a percek múlását. Ebédfőzéssel tereltük el a figyelmem, mert kezdtem megint majdnem úgy viselkedni, mint mielőtt Karl idehozott, ez pedig elég kibírhatatlan volt. Evés után leültem a gépem elé, hogy megnézzem mi újság az ismerőseimmel, de amikor beléptem az egyik közösségi oldalamra tizenkilenc üzenet fogadott, melyeknek tartalma mind arra kérdezett rá, hogy igazak-e a hírek. Csak a húgomnak voltam hajlandó válaszolni, neki is csak annyit, hogy majd személyesen elmesélek mindent, és hogy üzenje meg anyának, hogy ne aggódjon, nem csináltam semmi hülyeséget.

Nem találtam magamnak jobb elfoglaltságot, ezért megkérdeztem Riától, hogy a környéken hol van könyvesbolt, mert eszembe jutott, hogy szerettem volna venni párat ajándékba az árvaháznak. Nem volt kedve velem jönni, úgyhogy egyedül kerestem fel a megadott címet, és sokáig válogattam a könyvek között. Szerettem volna ismert meséket venni, de nem akartam, hogy az unalmas, lejárt történeteket hallgassák minden nap. Végül megtaláltam a tökéletes példányt, aminek a címe Minden napra egy mese volt. Az év összes napjára egy-egy mese volt beleválogatva, figyelve arra, hogy az adott naphoz milyen hagyományok fűződnek. Értelemszerűen húsvétkor nyuszis, mikuláskor télapós, karácsonykor pedig karácsonyi történeteket olvashatunk benne. Az összetett témakörök miatt minden gyermeknek lesz a kedvére való, ezért nem is válogattam tovább, a kasszához sétáltam, kifizettem és a könyvvel a kezemben hazaindultam.

Az edzőközpontba vett fel minket a busz, ami egyszerre vitt minket a stadionhoz. Rengeteg tévképzetem volt, ami pillanatok alatt lerombolódott. Úgy indultam neki az útnak, hogy milyen jól fogom érezni magam, hülyülünk a buszban, talán beszélgetek Marioval és a meccsre már úgy megyek, hogy minden teljesen tiszta. Ennek ellenére már az elején egyértelművé vált, hogy Marioval nem hogy beszélni, de még a közelébe kerülni se fogok, ugyanis testbeszéde elutasítóbb nem is lehetett volna. Be volt dugva a füle, és amikor meglátott, a busz hátulján lévő feliratot kezdte olvasgatni, amiben a sors fura fintoraként kétszer is szerepelt a nevem. Majdnem elnevettem magam, de Ria felcsattanása megakadályozott ebben.

- Most mondd meg, mi ütött beléjük? – Nem igazán értettem, hogy mire mondhatja ezt. Először azt hittem, hogy nem is nekem beszél, de aztán láttam, hogy nem áll rajtam kívül más hallótávolságon belül.

- Micsoda? – kérdeztem vissza, de közben már rájöttem, hogy a Götzeus párosra gondolt az imént. Eddig észre se vettem, hogy Marco pont úgy viselkedik, mint Mario. Gyorsan megállapítottam, hogy nincsenek jó hatással egymásra, majd ezekkel a gondolatokkal szálltam fel a buszra, amikor mindenki megérkezett. Ria mellett foglaltam helyet, aki vágott egy fejet mielőtt leült, de tudtam, hogy nem nekem szól, mert hátrafordultam, hogy megnézzem, ki ül a tekintete irányában. Kiderült, hogy nem csak én voltam mérges Mariora, de Ria sem rajongott túlzottan Marcoért.

Nem sokkal azután, hogy leültünk David jött oda Riához, hogy megmutassa, mit írnak az újságban a nem létező kapcsolatukról. Nem beszélgettek sokáig, de én már az elején az ablak felé fordultam, hogy újra azon kezdjek agyalni, miért nem akar tőlem semmit a tizenkilences. Nem emlékeztem, hogy sértőt mondtam volna, sőt legbelül tudtam is, hogy nem miattam van. Mario egyszerűen csak szórakozni akart, megkapta, amire vágyott és innentől már nem foglalkozik velem. Csak örültem volna, ha akkor ezt közli velem.

Miután David visszaült a helyére Ria felém fordult, hogy elmesélje a csapatnál töltött első hetét, illetve a megfürdetését, ami beavatás címszó alatt fut. Örültem, hogy én megúsztam – szó szerint – a slaggal való találkozást, és nem találtak ki semmiféle vicces szívatást. A történet után pedig biztos, hogy soha nem megyek fehér pólóban a srácok közelébe. Hangosan nevettem az eseten, miközben oldalra pillantottam, hogy Mario figyel-e, ám a feje, már-már természetellenesen kitekerve, a másik irányba állt. Kellett pár pillanat, amíg képzeletben felpofoztam magam, és megfogadtam, hogy jól fogom érezni magam a meccsen. Nem hagyom, hogy idióták miatt legyen rossz kedvem, mikor életem egyik legnagyobb élményét szerzem.

Amikor megérkeztünk, a játékosok az öltözőbe vonultak, Ria pedig segített kipakolni az orvosi felszerelést. Kicsit útban éreztem magam, ezért a falhoz húzódtam és hagytam, hogy mindenki végezze a feladatát.

- Ezt vedd fel! – nyomott a kezembe Ria egy csapatpólót, majd egy ajtóra mutatott, ahol átöltözhettem.

Miután a Bayern logós pólót magamra kaptam, indítványozta, hogy menjünk ki. A játékosok mellett elhaladva kedvem lett volna mindenkinek egyesével sok sikert kívánni, de már nem akartam őket zavarni. A legtöbb arcon erős koncentrálást véltem felfedezni, viszont voltak páran, akik ilyenkor is bekaptak néhány tréfarépát. Ilyen volt például Ribery, aki jó szokásához híven pofozkodott – persze csak sunyiban – illetve Marco és Mario is, ők valamit nagyon magyaráztak régi csapattársuknak. A dortmundi srácokat futólag szemügyre vettem és megállapítottam, hogy Langerakot igencsak aranyos arccal áldotta meg az ég. Úgy látszik, Dortmundban már csak ilyen cuki focisták vannak, illetve voltak.

Reméltem, hogy a VIP-ből nézhetem majd a meccset, de mint kiderült a kispadról kellett követnem az eseményeket. Nem mondom, hogy szomorú voltam miatta, csak máshogy képzeltem, és nem szerettem, ha nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elterveztem. Szerencsére olyan játékos mellett foglaltunk helyet, akivel már váltottam pár szót, így nem kellett kényelmetlenül ülnöm a mérkőzés alatt.

- Figyelj csak! – fordult hozzám a tizenegyes. – Ha nem jön össze Marioval, én szívesen átveszem a helyét – közölte teljesen komoly ábrázattal. Csodálkozva néztem rá, egy kis dühvel vegyítve. Azért ne higgye már, hogy egy utolsó kis ribanc vagyok! – Csak vicceltem – nevette el magát, mire megforgattam a szemem.

- Bocs, de kinéztem belőled – mosolyogtam immáron én is, majd egy kicsit figyeltük a pályát.

Öröm volt hallgatni, ahogy a lelátó felrobbant néhány tökéletesen kivitelezett cselnél, egy-egy jó passznál. Elképzeltem, milyen lehet a játékosoknak. Vajon hallják és figyelik, hogy mit énekelnek éppen vagy csak a labdára összpontosítanak. Kapóra jött, hogy Shaq mellett ültem, odahajoltam hozzá, hogy megérdeklődjem, hogy is működik ez.

- Persze, hogy halljuk. Rengeteg erőt merítünk belőle, nagyon inspiráló, örülök is, hogy ilyen szurkolótáborunk van. Bár… - Valamibe belekezdett, de Marco a hálóba juttatta a labdát, és annak ellenére, hogy ő maga nem igazán ünnepeltette magát, a kispadon ülők talpra ugrottak és ünnepeltek helyette is. Götze adta a gólpasszt, normális esetben a levegőben egymásnak is ugrottak volna, de helyette csak megveregették egymás vállát, aztán visszasétáltak a helyükre, hogy folytassák a meccset. Shaqiri pedig folytatta, amit elkezdett. – Bár amikor tizenegyest rúgok, én kizárom őket. Olyankor jobban szeretek csak koncentrálni.

- Köszi, hogy zaklathatlak – mondtam neki, mire megrántotta a vállát.

- Használd ki, amíg nem állítanak be – kacsintott egyet, majd újra a pályát kezdte fürkészni.

Én is így tettem, mert nem akartam lemaradni egyetlen mozzanatról sem, azonban Moritz Leitner egyenlítőgólját szívesen kihagytam volna az életemből. Sejtettem, hogy a Dortmund ellen nem játszanak majd könnyű meccset, de nem akartam, hogy ez is döntetlennel végződjön, mint a két tavalyi bajnoki mérkőzésük. Azóta már győzték le a Dortmundot a kupában, a BL döntőben is. Épp ideje, hogy bajnokin is győzelmet arassanak.

A dortmundiak gólja közben Manu szerzett egy kis sérülést, ezért félidőben odament Riához, hogy csináljon vele valamit. Miközben a dolgát végezte, magyarázta nekem, hogy mit kell ilyenkor csinálni. Szerintem még a kapust is jobban érdekelte, mint engem, úgyhogy megint úgy döntöttem, hogy nem figyelek teljes lélekjelenléttel. A pályán beindították az öntözőrendszert, így vízfüggöny borította be a pázsitot, amire Großkreutz lecsapott. Idióta módjára szaladt bele a vízbe, hogy feltűnést keltsen. Sose bírtam őt, innen testközelből pedig egyenesen hívogató volt, hogy az öklömmel tüzetesebben szemügyre vegyem az állát. A hazai drukkerek fújolni kezdték, de ez se tántorította el attól, hogy az eszét játssza.

Amikor lekapcsolták a locsolókat, melegíteni kezdtek a cserejátékosok, Ria pedig elkészült Neuer csuklójának bekötésével. Néhány perc múlva mind a két csapat a pályára ballagott, és kezdetét vette a második félidő. Véleményem szerint kiegyenlítődtek az erőviszonyok, mind a két csapat teljes erőbedobással játszott, élvezet volt nézni, ám vártam, hogy az itteniek újra megszerezzék a vezetést. A hetvenedik perc környékén pedig Klopp rossz cseréinek következtében Götzének sikerült is. Természetesen ő sem vágta magát hasra örömében, csak tudomásul vette, hogy ügyesen túljárt régi csapattársainak az eszén. A találkozó végén még Gomez is betalált, aki viszont a többi gólszerző helyett is kiünnepelte magát, majd nem sokkal utána a bíró le is fújta a meccset.

Míg a legtöbben a mezüket cserélgették és beszélgettek, Mario sietősen távozott az öltöző felé, pedig szerettem volna vele beszélni. A következő percek elég kuszák voltak, csak azt láttam, hogy kezdetben néhány, majd később nagyon sok csapattag szaladgálni kezd a pálya szélén, telefonálnak, és ideges arckifejezéssel próbálnak megoldást találni egy látszólag igen nagy problémára. Figyeltem őket és igyekeztem meghallani, hogy miről van szó, amikor Ria előttem termett.