9. rész

A vasárnap reggel pont úgy indult, ahogy vártam, a közös fürdés után viszont egyáltalán nem úgy alakult, ahogy elterveztem.

 - Ugye tudod, hogy lógsz nekem egy meztelen főzéssel? – nyújtottam felém a pólómat, amikor kibújtam a köntösből.

- Persze már – cüncögtem egyet, majd aprót ráztam a fejemen. – Nem fogsz behajtani rajtam valamit, amivel nem tartozok – szögeztem le, ám ennek ellenére fél óra múlva mégis a konyhában álltam. Nem is tudom, mivel győzött meg, egyszer csak ott voltam, és őt szidva láttam neki a reggeli elkészítésének. Ő kényelmesen leült az asztalhoz az egyik székre, és onnan nézte, hogy mit csinálok. Legalább segíthetett volna, ha már teljesen igazságtalanul ilyet csináltatott velem. – Tudod, nem ismerek nálad nagyobb disznót. Egy csaló gazember vagy. Egy hatalmas majom – szidtam kicsit sem hangosan, ám ő csak annál jobban élvezte a műsort.

Jókat nevetett az egyre kreatívabb megnevezéseimen, úgyhogy miután kicsit kidühöngtem magam, rájöttem, hogy nagyon egyszerűen vissza tudnék vágni. Csak használnom kell a női bájaimat. Amikor lehajoltam egy-egy edényért, direkt jól hátranyomtam a fenekemet, és időközben megkívántam a tejszínhabot is, amiből véletlenül sikerült a mellemre is nyomnom egy kis adagot. Amikor láttam, hogy kezd elég nyugtalanul fészkelődni a helyén, elmosolyodtam magam. Esélye sincs, ma én nyerek.

- Kapcsolj már valami zenét, olyan csend van – szóltam neki, de nem foglalkoztam vele tovább. Úgy tettem, mintha ott se lett volna.

Láttam, hogy feláll, majd a nappaliba sétált, és pár másodpercen belül felcsendült egy R&B dal. Remek még a zeneválasztás is tökéletes egy kis vonagláshoz. Nem sokáig bírta a székből nézni, hogy mit művelek, de amikor felállt, és közeledni kezdett felém, megfenyegettem, hogy megdobálom tojással, ha nem ül vissza. Tehetetlenségében nyögött egyet, de visszasétált az asztalhoz. Én tovább folytattam a kicsinálását, magamban nevettem rajta, ahogy zihálva kezdte venni a levegőt, még a zenén túl is hallatszott mekkorákat sóhajt néha.

Amúgy a reggeli tojásrántotta volt, de direkt elhúztam az elkészítését, hogy legyen időm játszadozni vele. Amikor már nem tudtam tovább sütni, lezártam a gázt, és elkezdtem megteríteni. Odavittem az asztalra két tányért, két villát, kenyeret és két bögrét is, amibe forró teát öntöttem. Felkaptam a pultról egy cseresznyét, és miközben két szalvétát vittem az asztalhoz, érzékien a számba tettem. Amikor elindultam visszafelé, hogy a serpenyőt is odavigyem, már láttam, hogy nem bírja tovább. A szék hangosan csikordult egyet, amikor felállt, és olyan lendülettel érkezett meg hozzám, hogy a derekam nekivágódott a konyhapult szélének. Vadul csókolni kezdett, én viszonoztam, miközben az egyik kezemmel a hajába túrtam, a másikkal pedig a pulton matattam az ott hagyott tojásokat keresve. Amikor végre megtaláltam, még mindig gyanútlanul csókolt, én meg kihasználva a lehetőséget, a fejére csaptam.

- Mi a szar – kiáltott fel meglepettségében, és a hajához nyúlt, amin már elkezdett lefolyni a tojás.

- Én figyelmeztettelek – húztam fel a vállam, majd egy kis idő múlva visszaengedtem. – Menj, mosakodj meg. Ha lehet hideg vízzel, úgy látom, kell egy kis hűsítés – néztem le a nadrágjára, aztán amikor mérgesen elindult a fürdőszoba felé, kitört belőlem a nevetés. Még akkor is röhögtem, amikor visszaért, és akármilyen csúnyán nézett rám, nem bírtam abbahagyni.

Hétfőn és kedden Ronald még a csapatnál volt, nem tudom, miért maradt, én úgy tudtam, hogy a döntőn kell utoljára látnom, szóval nem törtem magam azon, hogy találkozzunk. Amikor be kellett mennem a központba, akkor bementem, és ha hívtak volna, hogy kellek ott lettem volna, de szerencsére ebben a két napban már nem volt rám szüksége. Ennek ellenére nem csináltam semmi programot, nehogy mégis eszébe jussak, és le kelljen mondanom.

Kedden, amikor bementem, hogy Dieternek segítsek az utolsó, idei FCB News-ban, váratlan meglepetésben volt részem, ugyanis megkért, hogy a honlapra felkerülő dolgokat ezentúl én intézzem, immáron nem gyakornokként, hanem részmunkaidős állásban. Majd kiugrottam a bőrömből, amikor a mondata végére ért, és széles mosollyal az arcomon a nyakába ugrottam. Nem tűnt meglepettnek, valószínűleg kiismert annyira, hogy számítson egy ilyesmi kitörésre. Ezután még az se tudta elrontani a kedvem, hogy hazafelé a folyosón összefutottam Ronnal, aki el akart köszönni. Nagy nehezen kinyögött egy köszönömöt, de bocsánatkérésre már nem futotta, én pedig a felhőtlen örömömben nem is foglalkoztam ezzel. Adtam neki két puszit, majd szaladtam hazafelé, miközben mindenkinek írtam egy SMS-t, hogy hivatalosan is a Bayernnél dolgozom.

Madarat lehetett volna velem fogatni, és ebben az is közrejátszott, hogy rajtakaptam Mariot, amikor egy ibizai nyaralást tervezgetett, és mikor rákérdeztem, hogy mikor megy, közölte, hogy én is vele fogok tartani. Alig vártam, hogy ott legyünk, ám előtte még volt egy Justin Bieber koncert is, ami miatt szintén be voltam zsongva.

Mariot nem lehetett lecsapni a koncert napján. Egész nap Bieber egyik albumát hallgatta, én pedig csak nevettem rajta. Komolyan rosszabb volt, mint egy tizennégy éves fanatikus lány. Indulás előtt Riával beszélgetettem telefonon, mert nem bírtam ki, hogy ne újságoljam el neki, Mario mennyire idiótán viselkedik. Ő is alaposan kinevette, aztán letettük a telefont, mert szólt, hogy ők most indulnak. Úgy beszéltük meg, hogy Marco vezet, ami így utólag tényleg jó ötlet volt, mert nem tudom, hogy Mario képes lett-e volna rá, szóval szóltam a kis rajongó lánynak, hogy kapja össze magát, mert Riáék két percen belül itt lesznek értünk.

Amikor kinyitottam a kocsi ajtót, és rájöttem, hogy az autóban is Justin énekel, olyan röhögő görcs jött rám, hogy köszönni se nagyon bírtam nekik. Esküszöm, mire odaérünk a koncertre, már mindenki unni fogja a számokat. A fiúk megrántották a vállukat, aztán feljebb csavarták a hangerőt, én pedig észrevétlenül is énekelni kezdtem. Ria csak csendben ült, magasra húzott szemöldökkel, és úgy nézett ki, mint aki azon gondolkozik, hogy kiugorjon-e az autóból vagy elég, ha csak akkor szalad el messzire, amikor megérkezünk a stadionhoz.

Végül egyik sem történt meg, és amikor elfoglaltuk a helyünket, még mindig velünk volt. A színpadon az előzenekar játszott, de egy darab számot sem ismertem tőlük, sőt még az együttesről se nagyon hallottam. Ennek ellenére a rajongók már most hatalmas hangzavart csináltak, és most valahogy senkit sem érdekelt, hogy két sztárfocista ücsörög a közelben. Mindenki az énekes felbukkanását várta, és amikor az egész stadion megtelt visítozó tinikkel, leoltódott minden fény.

Az eddiginél sokkal hangosabb sikítozás vette kezdetét, és én már azt vártam, hogy Mario és Marco is hasonlóan fog cselekedni, de valahogy sikerült uralkodniuk az érzelmeiken, és csak kíváncsian pillantgattak a színpad felé. A fehér vásznon Justin árnyéka jelent meg, majd hirtelen egy angyalszárnyat kapott, és felrepült, majd hangos dübörgés vette kezdetét, mintha tényleg neki repült volna a falnak. A hang és a fények mindig arról jöttek, amerre az árny tartott, így tényleg olyan volt, mintha ott repülne valaki. A fejünk fölött tűzijátékok pattantak, amikor az angyal odaért, és amikor körbeszállt, újra sötétség borult a stadionra. Végül nekirepült a fehér vászonnak, és a videó úgy volt megcsinálva, mintha az betört volna, ezzel egyetemben pedig az egész színpad kivilágosodott. A fehér fal, amire eddig vetítettek kettényílt, és a nyílásban az angyalszárnyakra rögzített Justin szállt le a földre. A ruhája természetesen fehér volt, én pedig elámultam az ötlet láttán. Látszott, hogy mennyire ki volt dolgozva az egész látványvilág, és hamarosan én voltam az, akit magával ragadott a sikítozó tömeg.

Bieber bekiabálta a város nevét, majd elindult az első szám, az All around the world, és a tökéletesen betanult koreográfiájával egyetemben, stúdióminőségben kezdett el énekelni, ami számomra nagy meglepetés volt. Néhány szám után egyértelművé vált, hogy milyen sok munkája van ebben, a mozdulatai tökéletesek voltak, szövegben és dallamban sem tévesztett, szóval engem sikerült lenyűgöznie. Úgy láttam, hogy lassacskán Ria is kezdi élvezni a koncertet, és ezért titokban készítettem is róla egy videót, amin Mario jót nevetett, a lány viszont észre sem vette. Az biztos, hogy ezentúl ezt fogom neki mutogatni, ha valami megjegyzést tesz az énekesre.

A koncert felénél jártunk, amikor Justin bejelentette, hogy a One less lonely girl című számához szüksége lenne egy lányra a színpadra. Természetesen mindenki visítozni kezdett, hiszen azt akarták, hogy őket hívja fel a színpadra, én viszont addig beszélgetni kezdtem Marioval.

- Na, olyan, mint vártad? – hajoltam a füléhez, hogy hallja.

- Jobb – adott egy puszit a számra, közben pedig elkezdődött a következő szám.

Maga elé húzott, és átölelte a derekamat, majd a fejét a vállamon pihentetve hallgatta a számot. Előttünk a tömegben egy biztonsági őr próbálta átverekedni magát a rajongótáboron, és azt kezdtem figyelni, hogy vajon sikerrel jár-e. Amikor hozzánk ért, oldalra álltam, hogy elférjen mellettünk, de ő nem akart tovább menni. Megragadta a kezemet, és maga után kezdett húzni, nekem pedig hamar leesett, hogy miért visz magával. Próbáltam megállítani, hogy keressen valakit, aki tényleg örülne ennek, de közölte, hogy nincs idő a beszélgetésre, és nem adott esélyt a menekülésre se.

Néhány pillanat után, már lökdösött is fel a két táncoshoz, akik rám vártak. Ők kísértek oda a színpad közepén álló székhez, amely előtt már Justin is várt, én pedig kínomban a fejemet fogva kezdtem el röhögni. A kezemet lefejtette az arcomról, és leültetett a székbe, majd az egyik táncostól kapott egy csokor virágot, amit az ölembe fektetett. Még mindig nevettem, amikor körülöttem kezdtem el énekelni. Többször is végigsimított a karomon, ölelgetett, és remekül eljátszotta, mintha tényleg én lennék az a lány, akit meg akar hódítani. A szám végén a tenyerébe fektette az arcomat, én pedig legalább addig próbáltam nem az arcába vihogni, amíg megjátszott szerelemmel nézett a szemeimbe. Tulajdonképpen nem volt nehéz, mert szörnyen zavarban voltam. Tisztában voltam vele, hogy egy egész stadion bámul engem, és már azt is sejtettem, hogy ez benne lesz a másnapi újságokban. Talán a kezdeti nagy nevetésemet sírógörcsnek tüntetik majd fel, az éjszakámat pedig vélhetően Justin szobájában töltöm majd, ezzel megcsalva a Bayern focistáját.

- Hogy hívnak? – kérdezte angolul, amikor a véget ért a szám.

- Mia – válaszoltam neki, mire megköszönte a segítségem, majd a kezemet fogva hátravezetett, ahol megint várt rám egy őr, aki visszavezetett az eddigi helyemre.

Mario elképedt tekintettel bámult rám, Ria és Marco pedig a reakcióit figyelték, de végül ő is elnevette magát, és tovább élvezte a koncertet. Nekem még mindig nem fért a fejembe, hogy az előbb ott voltam fenn a színpadon, milliók tinibálványa pedig engem ugrált körbe. Hiába nem akartam én lenni az a lány, be kell vallanom ez olyan élmény volt, amit sosem fogok elfelejteni.

Amikor a koncertnek vége lett, Ria szinte rohant a kijárat felé, mintha annyira utálta volna az egészet, közben meg rengetegszer láttam rajta, hogy élvezi az estét. De persze tudtam, hogy ezt sosem vallaná be, én meg magamban nevettem, amiért van egy videóm róla. Tuti biztos voltam benne, hogyha egyszer lejátszom neki, nagyon ki fog akadni, és még az egyértelmű bizonyítékok ellenére is le fogja tagadni az egészet. Már attól is elkap a röhögő görcs, ha csak elképzelem, milyen fejet fog vágni.