10. rész

Heyho!

Meghoztam én is a részem, ami remélem, elnyeri majd a tetszéseteket. Kellemes vasárnapot nektek! Na, meg jó olvasást! :)

Nix

Mióta Mario tudatta velem, hogy szerdán Ibizára megyünk, azóta a bepakolással ügyködtem. Nem számítottam rá, hogy nyáron egy ilyen kiruccanásban lesz részem, de ragaszkodott hozzá, hogy vele menjek, és igazából nem is kellett győzködnie. Főleg amikor kiderült, hogy ez ilyen négyes parti, amin Marco és Ria is részt vesz. Eszméletlenül vártam már, még sosem voltam Ibizán, sőt még ahhoz hasonló helyen sem nagyon, és már előre tudtam, hogy felejthetetlen nyaralás lesz.

Örültem, hogy a válogatott tábor előtt még van ideje egy kicsit pihenni, mert tudtam, hogy mennyire fáradt. Szinte rendszeresen kelt fel éjszaka arra, hogy begörcsöl a lába, és mivel képtelen volt szitkozódás nélkül várni, amíg kicsit alábbhagy a fájdalom, én is fent voltam vele. Sajnáltam, és tényleg ráfért már ez a kikapcsolódás a világbajnokság előtt.

Már el kellett volna indulnunk, de hiába kezdtem el a pakolást már két napja, még egyszer ellenőriztem a bepakolt cuccokat, és rájöttem, hogy néhány dolog még hiányzik. Utáltam az ilyen indulásokat, mindig olyan érzés volt, mintha valamit elfelejtettem volna, és képtelen voltam rossz gondolatok nélkül bezárni a lakást. Mario most nem sürgetett, gondolom direkt korábbi időpontot mondott az indulásra, mert tudta, hogy ezt fogom csinálni.

- Bébi, ha valamit elfelejtesz, majd ott veszünk neked – ölelte át a derekam, aztán kivette a kezemből a bőröndöt. Könnyedén lendítette be a csomagtartóba, pedig esküszöm nekem még húzni is nehezemre esett.

Miután végre sikerült belém beszélnie, hogy minden megvan, elindultunk a repülőtérre. A rádióban vidám, nyári zene szólt, én pedig azonnal elfelejtettem, hogy az előbb még aggodalmaskodtam. Felsőtestemmel táncolni kezdtem, a kezemmel pedig ide-oda mutogattam, miközben a szöveget énekeltem. Mario vigyorogva vezetett, gondolom rajtam szórakozott, pedig már bőven volt ideje megszokni ezt a tulajdonságomat. Kicsit feljebb csavartam a hangerőt, amikor Justin Bieber Roller Coaster című száma elindult. Nevetve vettem tudomásul, amikor a refrénnél Mario is beszállt az éneklésbe.

Marcoékkal a reptéren találkoztunk, ahogy előre megbeszéltük. Ők kicsit nyugisabbak voltak, mint mi, akik szinte beestünk a bejáraton a nagy nevetés közepette. Még mindig Mario éneklése miatt mulattunk ilyen jól.

- Mit szívtatok? Remélem, magatokkal hoztátok – fogott kezet Marco Marioval. – Amúgy nemrég mondták be, hogy a gépünk késni fog, szóval még van egy jó félóránk – tájékoztatott minket erről a csodálatos hírről.

- Nem baj, addig üljünk le – mutattam az ablak mellett lévő fekete fotelekre.

Ria azonnal csatlakozott hozzám, a két srác viszont úgy döntött, hogy ők addig kikérik a jegyeket, amiket a neten foglaltak. Rájuk hagytuk ezt a részét, úgysem kellünk hozzá négyen, majd a bőröndökkel elfoglaltuk a székeket. Kinyújtottam a lábaimat, amikre ma magassarkút húztam, mondván úgysem kell sokat álldogálni. Ria még nem látta ezt a lábbelimet, és amikor a szeme rátévedt, megjegyezte, hogy mennyire tetszik neki. Mosolyogva köszöntem meg, aztán kiveséztük, hogy milyen cuccokat pakoltunk be a hétre.

A fiúk veszekedve tértek vissza, nekünk pedig fogalmunk sem volt, hogy mi történhetett. A szavaikból nem sok mindent tudtunk meg, csak hogy valami nem jó. Többször is megkérdeztük, hogy mi a baj, de semmi reakciót nem kaptunk, szóval megvártuk, amíg abbahagyják a gyerekes marakodást, majd újra feltettük a kérdést.

- Mario elrontotta a jegyfoglalást, de nyugalom, én mindent helyrehoztam – húzta ki magát Marco.

- Mi? Te írtad rosszul, én arra foglaltam, amit küldtél – kötötte az ebet a karóhoz Mario.

Mielőtt újra belekezdtek volna az én nem vagyok hibás, de te jól elszúrtad dologba, inkább megkérdeztem, hogy megvan-e nekik még az üzenet, amiben megbeszélték. Amikor bólintott, kikaptam a készüléket a kezéből, és lázasan olvasgatni kezdtem, majd amikor megtaláltam, közöltem Marcoval, hogy most bizony Pufinak van igaza. Marco zavartan motyogott valamit, majd közölte, hogy felesleges erről beszélni, hiszen már mindent elsimítottak. Nem is nagyon vártam más reakciót tőle.

Miután hosszas várakozás után, végre feljutottunk a gépre, elfoglaltuk a helyeinket, és zenét hallgatva töltöttük el az utazást. Már vártam, hogy megérkezzünk, ezért mindenkit siettettem a leszállásnál, aminek az lett az eredménye, hogy Ria elhagyta az egyik táskáját. Természetesen én voltam a hibás, és amíg ő engem szidva leült egy székbe, mi előkerítettünk az eltűnt bőröndöt.

- Marco biztos nem bánta volna, ha eltűnnek a ruháid. – Mario egész végig jól szórakozott, és természetesen a csodálatos megjegyzéseit sem sikerült magában tartania.

- Na, jó, induljunk most már – pattant fel Ria, és végre kijutottunk a repülőtérről.

A légkondicionált épület után úgy arcon csapott a forró, kinti levegő, hogy azt hittem rosszul leszek. Fülledt meleg volt, úgyhogy alig vártam, hogy beüljünk a taxiba, és a jachtra érjünk. Azt terveztem, hogy még ruhástól a vízbe vetem magam, de ez a tervem hamar elillant. A srácok ragaszkodtak ahhoz, hogy körbenézzünk a hajón, amit végül is jó ötletnek tartottam, mert még sosem voltam ilyenen, és kíváncsi voltam, milyen az elrendezése. Kívülről kicsinek tűnt, nem tudtam, hogy fér el benne konyha, fürdő, meg két szoba, de belülről nagyon tágas volt. Minden tetszett benne, nagyon szép volt.

Reméltem, hogy a felfedezőút után végre lehűthetem magam, de túl sok energia volt a többiekben, és kitalálták, hogy menjünk el szétnézni a városba. Próbáltam őket meggyőzni, hogy még egy kicsit várjunk, de hajthatatlanok voltak, így történt, hogy egy fél óra múlva már egy sétányon nézelődtünk, aminek nem tudtam megjegyezni a nevét, tekintve, hogy soha életemben nem tanultam spanyolt, és nem is terveztem, mert nem igazán szívleltem. A hely nagyon szép volt, már amit eddig láttam belőle, és az emberek nagy része turista volt, szóval olyan sok spanyol szót sem kellett hallgatnom.

Sejthettem volna, hogy a városnézés igazából vásárlásba fog torkollani, de arra én sem számítottam, hogy valami hippi piacon fogunk kikötni, ahol rondábbnál rondább cuccokat mutogatunk egymásnak, mondván ez milyen jól állna rajta.

- Hé, hát ez kell nekem! – kiáltott fel Marco. Nem tudtam eldönteni, hogy most megint csak viccel, vagy tényleg meg akarja venni azt is igénytelen cipőt, hiszen az ízlését már egy jó ideje kétségbevontam.

- Ne szórakozz – próbálta elhúzni onnan Ria, de ő már az ára felől érdeklődött, miközben Mario dőlt a nevetéstől.

Kicsit később, nevetve hagytuk magunk mögött a piacot, a szőke kezében ott lógott a szatyor, benne a gusztustalan cipő, mi pedig még mindig nem akartunk elhinni, hogy megvette.

- Fogadjunk, hogy egyszer sem fogja hordani nyilvánosan – vigyorogtam Mariora, mire ő megrázta a fejét.

- De fogja – nyújtotta oda a kezét. – Egy újabb meztelen főzésben? – kacsintott rám. – Ezúttal egy tojásmentesben – tettem még hozzá vádlón.

- Te döntésed, ha nem szeretnél tojás főzni, nem kell. Merthogy, most tényleg te fogsz meztelenkedni – nevettem ki, majd a kezébe csúsztattam a kezem, és reméltem, hogy ezúttal semmilyen aljas húzása sem lesz, amiből megint én jönnék ki vesztesen.

Végül nem is engedte el a kezem, így kéz a kézben sétáltunk Riáék után, akik pár utcával arrébb felvetették, hogy mi lenne, ha beülnék valahová enni. Éhesek voltunk, és már nem akartunk addig várni, amíg visszaérünk, szóval jó ötletnek tartottam. A tengerparti, barátságos étteremben, fáradtam ültem le a székre. Melegem volt, elég sokat is sétáltunk, pluszban még éhes is voltam, úgyhogy alig vártam, hogy végre étel legyen előttem. Mario is csillogó szemekkel nézte az étlapot, és elég hamar el is döntötte, hogy mit fog enni. Nekem is sikerült választanom, ám amikor a tulaj a pincér szerepében megjelent mellettünk, még végig kellett hallgatnunk a specialitásáról szóló kampányszövegét, amit végül mindannyian leszavaztunk. Igazából azt hittem, hogy Mario meg akarja majd kóstolni, de most ő sem volt vevő semmi újdonságra.

A kiadós ebéd után lassan kezdtük hazafelé vonszolni magunkat, olyannyira, hogy alaposan le is maradtunk Marcoéktól.

- Tetszik a hely? – érdeklődött Mario útközben.

- Igen – bólogattam hevesen. – Köszi, még egyszer, hogy engem is elhoztál – bújtam hozzá.

- Ha még egyszer meg mered köszönni, esküszöm, beleváglak a vízbe – fenyegetett meg, miközben átkarolta a derekamat, és így sétáltunk tovább.

Mire elértünk a jachthoz, a két hófehérke már fürdőruhában kenegette magát a naptejjel, és a víz gondolatára, hirtelen nekem is eltűnt a jóllakottság okozta fáradság. Kicsusszantam Mario öleléséből, és a bőröndömhöz siettem, hogy kiráncigáljam belőle a bikinimet. Nem volt kedvem a naptejjel bajlódni, meg tulajdonképpen tök felesleges is lett volna. Életemben talán kétszer égtem le, akkor is csak az orrom, és másnapra bebarnult, szóval amint átöltöztem, kiszaladtam a kabinból, majd nekifutásból, elsőként ugrottam bele a vízbe. A víz magasra csobbant körülöttem, aztán élveztem, ahogy a felhevült testemet lehűti a kellemesen hűvös víz. A hajamat hátrasimítva jöttem fel levegőért, aztán a többiekre néztem, hogy jöjjenek ők is.

Mario azt mondta, ő annyira tele van, hogy most nincs kedve, de Marco és Ria velem tartottak. Egy ideig még hárman úszkáltunk, miközben beszélgettünk, utána viszont egymás társaságát próbálták élvezni, én pedig nem akartam őket zavarni. Kicsit kiültem a jacht szélére, és a lábam a vízbe lógatva, csukott szemmel élveztem a napsugarakat. Egyszer csak erős rántást éreztem a bokámon, ennek következtében újra a vízbe landoltam. Prüszkölve jöttem a felszínre, ahol Marco vigyorgós ábrázatával találtam szembe magam. Ezután legalább öt percig nyomkodtuk egymást a víz alá, és akkor is csak azért hagytuk abba, mert már nem bírtuk szusszal, és még a végén valaki megfulladt volna. Nemcsak a játéknak, hanem a lubickolásnak is véget vetettünk, és nevetve tértünk vissza Mariohoz, aki éppen olvasott. Ria nem bírta szó nélkül hagyni eme különös jelenséget, én viszont egy párszor már láttam könyvek társaságában, szóval csak mosolyogva hallgattam a rövid, ám annál viccesebb civakodásukat.

Kiterítettem a törölközőmet, és Mario mellé feküdtem, mire egy pillanatra rám nézett, egy gyors mosoly után viszont újra a betűknek szentelte figyelmét.

- Muszáj vagyok olvasni, mert különben nem bírnám levenni a szemem rólad – motyogta, hogy csak én halljam, mire felnevettem.

- Miért lenne az baj? – kérdeztem tőle kacéran.

- Nekem nem lenne az, de gondolom, nap közben nem kaplak meg – beszélt még mindig a könyvének.

- Azt jól gondolod – erősítettem meg meglátásban.

- Na, látod. Ezért baj – tette az ujját a lapok közé, könyvjelzőnek használva, majd amíg a hasáról a hátára fordult, összecsukta.

- Adj egy könyvet, nekem is olvasnom kell akkor – kacsintottam rá, mire felnevetett. Komolyan gondoltam, amit mondtam, ő mégsem mozdult, szóval áthajoltam a hasa fölött, hogy elvegyek a másikat, ami ott hevert mellette. A kezében lévőt elemelte a szeme elől, és kíváncsian nézett rám. Nagyon nyelt, amikor a melleim a hasához értek, aztán elkapta a kezem, amivel támaszkodtam, így rázuhantam.

- Ne szórakozz velem – suttogta, miután nyomott egy puszit a vállamra.

- Jó olvasást! – közöltem vele, és visszadőltem előbbi helyemre.

Nem sokáig bírtam a sorokat bújni, mert semmi kedvem nem volt hozzá. Ha legalább valami jó kis regény lett volna, de igazából nem is sikerült rájönnöm, hogy ez most akkor miféle tankönyvszerűség szeretne lenni, úgyhogy letettem magam mellé, és csukott szemmel kezdtem magam süttetni. Reméltem, estére már csoki barna leszek, ugyanis a fehér miniruhámat akarom felvenni az esti buliba. Épp erről az esedékes partiról elmélkedtem, amikor Ria megkérdezte, hogy mit tervezünk csinálni. Hát igen, erről a dologról még csak én tudtam, mert nemrég találtam ki.

- Ibizán vannak a legjobb bulik, nem fogunk itthon ülni – fejtettem ki véleményem, és reméltem, hogy mindenki beleegyezik. Miután senki nem tiltakozott, elkönyveltem a sikeremet, és fordultam egyet, hogy mindenhol egyformán barnuljak. Még a felsőm pántját is kioldottam, hogy ne maradjon fehér csík a helyén.

Ria és Marco újra a vízbe mentek, én pedig megpróbáltam aludni egy picit, de Mario máshogy döntött. Hallottam, ahogy hangos csattanással összecsukódik a könyv a kezében, majd megéreztem ujjait a hátamon. Felé fordítottam a fejem, hogy lássam, min töri a fejét, bár semmi kétségem nem volt a szándékait illetően.

- Rossz vagy – húztam fel az orrom, amit ő egy vidám nevetéssel reagált le.

Egy ideig győzködött, hogy menjünk be, de nem sikerült rávennie, úgyhogy végül feladta, ám arra nem számítottam, hogy egy vízbedobással fog megbüntetni. Hiába kapálóztam, nem tudtam visszatartani, szóval egy fél perccel később már mindketten a vízben nevettünk.

- A buli után a tiéd vagyok – adtam neki egy puszit, mire elégedetten vigyorgott, és visszahúzott magához egy, az előzőnél hosszabb és mélyebb csókra.